Barion Pixel Skip to main content

Úgy döntöttünk, hogy időközönként csinálunk ide a honlapra egy-egy blogbejegyzést, ha történik velünk valami említésre méltó. Úgyhogy eme mezsgye mentén haladva itt az első ilyen kis irományunk. 

Már több mint egy év telt el a “Zuhanás” óta és szerencsére nem is nagyon volt időnk pihenni, ami azt illeti. Volt itt “A Dal 2021”, nyári koncertek, fesztiválok. Szóval jó pár dolgot sikerült bepótolni, ami kimaradt az ezt megelőző időszakban, és hát igen jó volt újra látni titeket.

Fotó: Popov Alexandra

Viszont eljött a pillanat, amikor úgy éreztük, hogy ideje a színpadokon és próbatermi gyakorlásokon kívül is hangszereket és tollat venni a kezünkbe, ezért bevetettük magunkat a stúdióba és elkezdtük dalokba foglalni és papírra vetni az elmúlt időszakban belénk ragadt gondolatokat.

Fotó: Popov Alexandra

Az első szám, amely kigurult a “Porszemek A Fényben” címet kapta, de hogy egy kis műhely titkot is megosszunk veletek, pár héttel ezelőtt még “Gyula” munkacímen futott. Sokan már tudjátok, hogy valamilyen különös oknál fogva a színpadra lépés előtt ezt a szót ordítjuk, amolyan jól megszokott csapatüvöltésképpen. Hogy pontosan miért, arra most hirtelen nem emlékszem, de kérdezzetek rá a fiúknál egyik koncert után. Ők tuti, hogy tudják a választ. Szóval jött “Gyula”, aki ezzel a mérges, bólogatós riffel egyből belopta magát a szívünkbe. A szám hangulatából adódóan, pedig magával értetődő volt, hogy milyen gondolatokat szeretnénk majd átadni vele. Túl sok az igazságtalanság és minden válaszra csak egy-egy újabb kérdés jut. Így a bizonytalanság spiráljának legalján egy valami kétségbevonhatatlan: a jövő rejtély, a múlt történelem, a jelen rögtön elillan, mi pedig porszemekként szállunk a fényben.

Fotó: Popov Alexandra

Reméljük, legalább annyira fogjátok szeretni ezt a számunkat is, mint amekkora örömmel készítettük mind a zenét, mind a klipet. Pénteken Gyöngyösön, szombaton pedig Pécsen folytatódik a turnénk a Depresszió zenekarral, és bizony innentől kezdve ezt a dalt is játszani fogjuk, úgyhogy rajtatok a sor: állítsátok repeat-re a lejátszót és énekeljük együtt a “Porszemek A Fényben”-t!

Kiki

Close Menu

ELÉRHETŐSÉGEK

A termékekkel és a rendeléssel kapcsolatban az alábbi elérhetőségeken érdeklődhetsz:

Telefon:
Bodor Mátyás
+36 30 637 77 44

E-mail:
downforwhatevershop
@gmail.com